péntek, április 26, 2013

Medvehagyma tabbouleh



A tabbouleh az a saláta, amelyből nincs az a mennyiség, amit ne tudnék megenni. Elkészítése pofonegyszerű, az egyetlen hátulütője, hogy nagyobb létszámra az ember órákon át csak aprítja a tonnányi petrezselymet. (Aprítógépben nem ér, úgy nem az igazi!) A leghíresebb libanoni fogás, egyben az is, amelyet a legritkábban készítenek autentikusan az országon kívül. Az eredeti ugyanis egy sötét zöld színű petrezselyemsaláta, amelyet épp csak néhány kocka paradicsom és bulgur pöttyöz, és nem fordítva, mint ahogy általában találkozni lehet vele.


Az autentikus libanoni tabbouleh így készül: szűrőben átöblítünk két evőkanál finom szemcséjű bulgurt, egy tálba tesszük. Áztatni nem szükséges. Amikor ugyanis ilyen kis mennyiségű bulgurt használunk, a saláta saját leve (paradicsom, olívaolaj, citromlé) megpuhítja. Nagyobb mennyiségnél (pl. kisir) esetében áztatni kell. Egész apróra felkockázunk 4 közepes méretű paradicsomot. A bulgurhoz adjuk, megsózzuk. Finomra aprítunk 3-4 szál újhagymát. Fejenként egy nagy adag petrezselymet - hazai piaci méretű csokorból legalább kettő-hármat, valamint néhány levél friss mentát finomra aprítunk, majd az újhagymával együtt a bulgurhoz adjuk. Végül ízlés szerint jó sok citromlevet (kb. 1,5 citrom levét) és olívaolajat öntünk rá, összeforgatjuk. Sózzuk, borsozzuk, csipet őrölt szegfűborsot adunk hozzá.

Szandra barátnőm egyszer csak elhintette, csak úgy, hogy a napokban medvehagymából készített tabbouleht-t. Hát ez mennyire szuper ötlet! Pont volt itthon minden (medvehagyma most úgyis mindig van), azonnal neki is álltam, kipróbáltam, zseniális!

Medvehagyma tabbouleh
Hozzávalók (2-4 adag)

5 dkg finom szemcséjű bulgur
1 kávéskanál só
1 dl forró víz
1 csokor újhagyma
fél kígyóuborka, kimagozva, apróra kockázva
10 szem koktélparadicsom, negyedelve
1 nagy csokor (20 dkg) medvehagyma, finomra aprítva
csipet őrölt római kömény


A bulgurt átöblítjük, majd összekeverjük a sóval. Ráöntünk 1 dl forró vizet, és tíz percig állni hagyjuk, amíg magába szívja az összes vizet (de készíthetjük áztatás nélkül is, a fent leírt módszer szerint). Amíg áll, felaprítjuk az összes zöldséget. A medvehagymát egészen apróra vágjuk. A megpuhult bulgurt összekeverjük az összes felaprított zöldséggel, végül egy csipet római köménnyel ízesítjük.