hétfő, december 20, 2010

Zöldalmás, zelleres gesztenyekrémleves

Dübörög a gesztenyeszezon, a szebb példányok jelentős hányada úgy tűnik, Olaszországból érkezik hozzánk. Megjegyzem, a hungarikumként nyilvántartott gesztenyepürénk eredetileg olasz desszert, Monte Bianco néven már az 1475-ben Firenzében nyomtatott, olasz szakácskönyvben is szerepelt, később Cesare és Lucrezia Borgia asztalán is gyakran előfordult. De ha azt mondom, hogy egy török gasztronómiai tanulmányban a következő passzusra bukkantam: a pürésített, főtt gesztenyéhez mézet kevernek, majd sűrű tejszínnel tálalják (Kestane Helvasi), akkor máris kiderül, hogy a gesztenyepüré is igazi nemzetközi karriert tudhat magáénak. A gesztenye hámozása nem egy leányálom, előre szólok. Aki nem érez magában kellő elszántságot, inkább használjon vákkumcsomagoltat (ez esetben a főzési idő kb. a felére csökken). Azok számára, akik mégis nekiveselkednek –megéri! – van néhány tippem. Íme, a bevált módszer: szép, nagy, egyforma méretű, telt, fényes gesztenyéket válasszunk. A kerek, domború felükön éles késsel keresztet metszünk, úgy, hogy átvágjuk a héjat, de a húsba ne vájjunk bele túl mélyen. A sütőt előmelegítjük 120C-ra.Egy nagy tepsit kibélelünk alufóliával, erre helyezzük a bemetszett gesztenyéket, domboró felükkel felfelé. A tepsibe egy nagy pohár vizet öntünk, kb. 1,5dl-t. 45 percig gőzöljük. Az alacsony hőmérséklet miatt a gesztenye nem sül meg, a gőz azonban szépen felpuhítja a külső és belső héjat. Még melegen, éles kés segítségével meghámozzuk, a belső héj is szépen eltávolítható. A pucolás a gesztenye hűlésével egyre lehetetlenebbé válik. Aki megküzd a feladattal, az a gesztenye feléből készítsen házi gesztenyepürét, amelyhez nincs is fogható, a másik feléből pedig főzze meg az alábbi levest, amely akár az ünnepi menü nyitófogása is lehet.

Zöldalmás, zelleres gesztenyekrémleves
Hozzávalók (4-6 adag)

2 evőkanál olívaolaj
1 hagyma, finomra aprítva
1 csokor újhagyma, karikázva
1 közepes zellergumó (30dkg), meghámozva, felkockázva
40dkg hámozott gesztenye (friss, vagy vákuumcsomagolt)
1 nagy zöldalma, meghámozva, felkockázva
1,5l leszűrt hús-, vagy zöldségleves
1 ág friss kakukkfű
só, bors
5dkg hideg vaj

Az olajon üvegesre pirítjuk a finomra aprított hagymát és újhagymát. Hozzáadjuk a felkockázott zellert, feldarabolt gesztenyét, a meghámozott, felkockázott zöldalmát és a lemorzsolt friss kakukkfüvet, majd néhány percig átforgatjuk. Felöntjük a húslevessel (vagy vízzel), sózzuk, borsozzuk. Fedő alatt, kb. 30 percig főzzük, amíg a gesztenye teljesen megpuhul, és villával könnyen össze lehet nyomni. Amikor elkészült, robotgépben, vagy botmixerrel teljesen simára pürésítjük, közben hozzáadjuk a hideg vajat. Tálaláskor kínálhatunk hozzá ropogósra sütött briós-, vagy kalácskockát, tetejét pedig meglocsolhatjuk olívaolajjal, vagy barnított vajjal.


Ha pedig sok zöldalmánk van, akkor ajánlom ezt az ötfűszeres-almás crumble-t (videórecept), akár karácsonyi menübe is.





Címkék: , ,


 

 

3 hozzászólás:

Blogger Unknown szerint...

The Green apple and celery chestnut are most Nutrition contained food. Thanks for sharing this recipe.amazing and will prepare this soon!! please keep updating few more.


Nutrition Questionnaire

12:17 du.  
Blogger Pomme Pomme szerint...

Zsófi! A nyers gesztenye alternatívájaként mindig a vákumcsomagoltat emlegeted. Két kérdésem lenne: Egyrészt hol lehet olyat kapni, mert nekem még nem sikerült vele összeakadnom, másrészt a natúr, fagyasztott gesztenye, illetve a szintén teljesen natúr, fagyasztott gesztenyepüré sokkal rosszabb alapanyag?

1:38 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Szuperek ezek a videók, de azért jó lenne, ha vagy leírnád itt a mennyiségeket, vagy ott mondanád, kiírnád a szélére. Tehát 5 alma, és mennyi a hozzávaló? Mert már csinálnám is rögtön!
Köszi: Andrea

3:21 du.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal