hétfő, április 13, 2009

Karalábéfőzelék & bárányfasírt

Isztambul hatása alatt, török mámorban, előre elnézést, ha kicsit sok lesz. Nagyon szeretem a török konyha ízeit és alapanyagait (na meg persze a hozzá társított feelinget). Egyébként a török és a magyar konyha nagyon közel áll egymáshoz, az emberek ízlése sem áll távol, a két konyhát szerintem kiválóan lehet ötvözni.

Ehhez a szombati török-magyar fúziós ebédhez először a karalábéfőzelék jött. Le kell szögeznem, hogy kivétel nélkül minden főzeléket nagyon szeretek, nem tudok olyat megnevezni, amelyet ne ennék meg, feltéve persze, hogy jól van elkészítve. Alapvetően tipikusan az a műfaj, amit leginkább otthon eszik az ember, bár kifejezetten izgalmasnak találom azt, ahogyan a modern gasztronómia új formákba próbálja önteni a főzelékeinket. Legutóbb pl. a Bábelben ettem egy olyan krumplifőzeléket (véreshurka chipsszel), hogy csak azt sajnáltam, hogy csak köztes kóstoló fogásként érkezett, olyan kiváló volt, simán bármikor rendelném.

Még tavaly ősszel egyszer német újságíróknak tartottam gasztronapot, piactúrával, főzéssel, akkor fejlesztettem ki ezt a főzeléket. Két motivációm volt: egyrészt feltétlenül szerettem volna nekik mesélni a főzelék intézményéről, ill. ahhoz kapcsolódóan arról, hogy az új séfgeneráció milyen módon próbálja korszerűsíteni a magyar konyhát. Másrészről kiderült, hogy a csoport egyik tagja tej- és lisztérzékeny, így próbáltam arra figyelni, hogy olyan ételeket is készítsünk, amelyeket nyugodtan fogyaszthat. Máig nem felejtem el a kikerekedő szemét, amikor mondtam, hogy ebből bármennyit ehet, mert sem liszt, sem tejtermék egy gramm nincs benne. Pedig olyan krémes, olyan tartalmas, hogy az ember azt gondolná, minimum tejszín van benne. Elfogyott utolsó cseppig. Mivel gyönyörű, zsenge karalábét találtam a piacon, alig vártam, hogy újra elkészítsem.

Volt maradék darált bárányhúsom (Magyar utcai török hentesnél vettem), így adódott, hogy abból készüljön a fasírt. Sőt, ha már, akkor naná, hogy jó kis fűszeres köfte. Mind a bárányhús mind a jellegzetes fűszerek nagyon jól passzoltak az édeskés karalábéhoz, azt hiszem, ebben van fantázia, fogok még ezzel kísérletezni.


Petrezselymes karalábéfőzelék

Hozzávalók (4 adag)

8 közepes méretű, zsenge karalábé, felkockázva
4 nagy csokor petrezselyemzöld
6dl leszűrt húsleves

A karalábét meghámozzuk és egyenletes méretű kockákra vágjuk. (szeletelés közben citromos vízbe tesszük, hogy ne barnuljon meg). A leszűrt húslevest felforraljuk, hozzáadjuk a karalábékockákat, valamint a petrezselyemzöld szárát. Fedő alatt kb. 15-20 percig főzzük, amíg a zöldség megpuhul. (megkóstoljuk, amennyiben szükséges, enyhén utánasózunk. Mivel a húsleves eleve sós, nagy valószínűséggel erre nincs szükség). Amikor a karalábé majdnem elkészült, egy kis lábasban vizet forralunk, amelyet megsózunk. A petrezselyemzöldnek lecsipkedjük a leveleit, és a lobogó sós vízben néhány másodpercig blansírozzuk (ettől marad szép a színe + könnyebb pürésíteni). A karalábét leszűrjük. A felét félretesszük, másik felét turmixgépbe tesszük, felöntjük a főzőlé felével, és hozzáadjuk a blansírozott petrezselymet. (Szükség szerint öntünk még hozzá a levesből, ha túl sűrű). Az így kapott petrezselymes pürével összekeverjük a félretett karalábékockákat.

Bárányfasírt (köfte)

Hozzávalók (25 darab)

25dkg darált bárányhús
25dkg darált marhahús
Fél hagyma, finomra aprítva
2 gerezd fokhagyma, finomra aprítva
2ek olívaolaj
2tk őrölt római kömény
1tk őrölt szegfűbors
1kk pirospaprika
Fél csokor friss korianderzöld, felaprítva
Fél csokor friss petrezselyemzöld, felaprítva
Só, bors

Az összes hozzávalót alaposan összekeverjük, fóliával letakarjuk, és fél órára a hűtőbe tesszük (én dobtam a masszába egy marék durvára vágott pisztáciát is). Nedves kézzel hosszúkás rudakat, vagy golyókat formázunk a masszából. Forró serpenyőben, kevés olívaolajon pirosra sütjük. (Faszénen grillezve még finomabb)

Címkék: , ,


 

 

17 hozzászólás:

Blogger Ági, aki főz szerint...

Hú, az a krumplifőzelék egyszerűen mennyei volt. Kár, hogy csak 1 falat.

10:28 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

egyetértek, kedves asztalszomszéd:) javasoltam, hogy tegyék étlapra.

11:36 du.  
Blogger viksi szerint...

Olyan szép zöld. Azt hiszem nálam ez is pöttyös lesz, mint a múltkori fehérrépa (de az íze szuper volt).
Alig várom a friss tavaszi receptjeidet.

11:36 du.  
Blogger Mamma szerint...

Zsófi, így újradefiniálva a főzeléket bárkivel meg lehet szerettetni, nem is vitás! :))

Pár hete ráakadtam egy tökfőzelék-receptre, abban sincs liszt és tejtermék, amint megfelelő tökhöz jutok, kipróbálom.

A zöld ételeid hihetetlen jól néznek ki:))

9:44 de.  
Blogger transzmoha szerint...

Meg tobb fozelek receptet!!! Legyszi! Vagy egy post-ot csak ugy altalaban a fozelekekrol, keszitesi technikakrol, trukkokrol stb. 8-)

5:09 du.  
Blogger gmx szerint...

Elképesztő, hogy micsoda zöldekkel állsz elő folyton!
Nagyon ritkán csinálok főzeléket, de olyankor a te megoldásodnak a leglustább, mondhatni vulgár verzióját: a főtt zöldségbe belemerítem a botmixert, és mikor elérte a megfelelő állagot/ zöldség és pép arányt, akkor kész...
Ki fogom próbálni, ennyi macerát biztos megér ez a gyönyörű szín!

9:34 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Főzelékekkel - különösen a karalábéfőzelékkel - le lehet venni a lábamról! A rántásba fullasztottakra rá sem tudok nézni. Menzákon, éttermekben kizárt, hogy egyek(régebben még próbálkoztam)! Nagyon gyakran készítek hasonlót: 1 mogyorónyi hagymát, és zellerlevelet is (vagy kevés gumót apróra vágva)teszek hozzá.
Nagyon örülök a gumós, gyökeres írásaidnak (is)!
LP

11:57 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Kicsit off: másik kedvenc főzelék: vajbab, ha nem gyilkolják meg rengeteg fokhagymával, csak éppen annyival, hogy az segítsen az ízének + csombor (borsikafű) + petrezselyem (esetleg zeller), húslé a pároláshoz, és kevés citromlé, vagy ecet. sűrítésre nagyon kevés lisztszórás, vagy keményítő, vagy semmi. És még tudnám sorolni (offolni) a főzelékeket.
LP

12:11 de.  
Anonymous albana celtie szerint...

biztos isteni a főzelék!!!
de a szine.......???????!!!!!!!!!!

7:19 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

sorry, én NAGYON szeretem az ilyen színes ételeket:)

9:48 du.  
Anonymous ribizli szerint...

A petrezselyemzöldből valami olyan pürét/krémet kellene fejleszteni, ami tartogatható hűtőben egy darabig, mert én rengeteg felhasználási módot tudnék még elképzelni hozzá! Hogy mást ne mondjak: vajaskenyérre pöttyözve, friss retekkel...

9:24 du.  
Blogger Mamma szerint...

Ribizli! Petrezselyempesto!:) (Illetve alap.)
Olívaolaj, petrezselyem és kevés só péppé aprítva. Lezárva sokáig eláll a hűtőben.

6:11 du.  
Blogger orsolya vanessza kiss szerint...

Ez olyan gyönyörű!!! El fogom készíteni, gondolom olyan finom is, mint amilyen szép....

Mostanában a zöld szín a kedvencem, és érdekes, észrevettem, hogy az ételekben is a zöldet tartalmazókat preferálom...

Valami jó kis spanótos recepted nincsen???

A múltkor ettem egy spenótos lasagnét egy sokadosztályú helyen.. Egészen ehető volt. Gondolom, hogy el lehetne készíteni profibban és finomabban is..
Nincsen kedved , indíttatásod hozzá?????

Köszönöm !

9:21 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Kofte- fasirt, az egy altalanos szo, es Torok konyhanal a Kofte nem barany husbol keszul hanem marhahusbol!D

9:12 du.  
Anonymous Mendegélő szerint...

Nem tudom, Zsófi, hogy megtudod-e, ha komment érkezik egy régebbi bejegyzésre --- de ha eljut hozzád, ha nem, muszáj leírnom, hogy tegnap megfőztem a karalábéfőzeléket a könyvből, és... hát, nem hiszem, hogy ennél jobb történhet a karalábéval :) :) :)
Vajon más zöldségekkel is ilyen jól működhet ez a módszer?

10:38 de.  
Blogger chili&vanilia szerint...

igen, látom a régebbi kommenteket is:) én is imádom ezt a főzeléket, sokszor főzöm. a módszer abszolút működik, gyakorlatilag bármilyen zöldséggel meg lehet ugyanígy csinálni

11:45 de.  
Blogger Unknown szerint...

Hát ez valami elképesztő.:)

7:46 du.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal